Egy grafikus megpró­­bál­­tatásai – azaz a megren­­de­­lőnek igaza van!

Egy grafikus megpró­­bál­­tatásai – azaz a megren­­de­­lőnek igaza van!

Az ügyfelek időnként kissé tudatködös állapotban foglalnak helyet mellettünk, a páciens ilyenkor kicsit elernyed, meg van érkezve, lepakol, és általában rendszerez. Mindenféle dolog van nála, és ezeket el akarja helyezni valahol. A táskát nekidönti székünknek, azért, hogy ha felállunk, és székünket eltoljuk, akkor a táska eldőljön, és abban mindenféle kár keletkezzen.

Egyik ügyfelem (még régebben) előszeretettel pakolta a mobiltelefonját az egéralátétemre. Egyébként egy kedves, szerethető néni volt, …csak hát mégis… Rápakolta a mobiltelefonját az egéralátétemre, majd a másik mobilját is, a szemüvegtokját, a Nők Lapját… lehetőleg mindent ide pakolt volna, hiszen az egéralátét puha és megvédi a mobilt a karcolódástól, még talán polírozza is… de polírozza a Nők Lapját is, hogyne… azt is. Azt is megvédi.

Ha viszont megtelt az egéralátét ilyesféle eszközökkel, akkor rám történetesen klausztrofób érzés tört, mert szorongok az egyre kisebb helyen az egeremmel, mely ilyenkor nekiütközik a betolakodó tárgyaknak… ismerjük, ilyenkor pakolni kell az egeret, hogy eljuthassunk A-ból B-re, merthogy csak több menetben jutunk el a célhoz.
Erre azt a stratégiát dolgoztam ki, hogy úgy tettem, mintha tárgyait le akarnám lökni a földre… Ettől az ügyfél mingig észbekapott, és bocsánatot kért, hogy “Jajde figyelmetlenvoltam, mármegint idepakoltam.”

Másik ügyfelünk egy fijatalember volt, aki mikor az idegrendszere bemelegedett a tervezés során intenzív magyarázásba kezdett, de úgy, hogy a képernyőn ujjával mutogatva magyarázta mit akar az anyaggal. Ezt tegyük át ide, azt meg egy kicsit növeljük meg. Magyarázás közben az ujjával hozzáért a képernyő üvegéhez, és mikor a bizonyos dolgot át kellett helyezni máshová, akkor ennek még nyomatékot is adott azzal, hogy végighúzta zsíros ujját a két pont között a képernyőn. Bizonyos idő elteltével teljesen összefogdosta a monitor üvegét, és minél több időt töltött el a gépem előtt, a monotorom annál maszatosabb, dzsuvásabb, és homályosabb lett.
Egy alkalommal olyan ügyfél toppant be utána, aki ismerte őt. Röhögött egyet, mikor a retkes monitorra nézett, és megkérdezete: “Csak nem a “Laci” volt előttem?” De…, de… – mondtam – Egy perc és lecsutakolom a monitort…

Végül erre is kidolgoztam egy nagyjából megfelelő stratégiát. Úgy állítottam be a (katódsugárcsöves) monitort az asztalon, hogy az a legkisebb érintésre is nekikoccanjon a falnak… Így mikor az illető hozzáért, akkor hátul a monitor doboza figyelmezetően zörgött.

Na meg a hirdetésszervezőkkel kapcsolatos esetek… Volt, aki beesett du. ötkor, de hatig neki el kell menni, mert sürgős dolga van, és hát jogos, mert eleve hatig szól a munkaidő… És ő most aláhúzná a monitoron filctollal mit kell javítani a szövegben, és akkor megy is.

A hirdetésszervező egy “másféle” esztétikai preferenciákkal rendelkező lény.. Ezek a személyek felkiáltanak a csodálattól, ha az arial-lal felírt “Tűzifa akciót” feketéről átszínezzük pirosra. Felhördülnek, eufóriába esnek egy kék keretezéstől, egy citromsárga háttértől. (persze nem most vót.)
A hirdetésszervezőt irígyelnünk kellene. Ezek az emberek a legkisebb dologtól is önfeledt boldogságot éreznek. (Bár pandantja, hogy a hirdetésszervező elkeseredik, ha közöljük vele, hogy nem tud most nyomtatni, mert kifogyott a fehér festék.)

De hát a grafikus számára nem is ezek a legnagyobb megpróbáltatások. Attól leszek teljesen idegrendszer, ha három jóféle terv után a negyediket gyorsan összecsapom, és azt fogadja el a megrendelő. De persze előfordult, hogy a portfóliónkba nem az elfogadott tervet tettük be önmagunk demózására, hanem az egyik jót… Amit észre is vett az adott ügyfél. Egy ideig nézegette, nézegette a felhozatalunkat, és végül elismerte, hogy rosszul választott… azt a tervet kellett volna választania, amit a portfóliónkba tettünk. Van az úgy. De az ilyen ügyfél szerintem ritka lehet. Hiszen az ügyfélnek mindig igaza van.

Tags: No tags

Comments are closed.